Hozzászólás

Innen, onnan és amonnan nézve

Egy ismerősöm mesélte, hogy valamelyik régebbi választás két fordulója között egy hétvégi családi összejövetelen óhatatlanul előjött, hogy eltérő politikai nézeteket vallanak, kiderült, hogy a családtagok többfelé szavaztak, és kezdett felforrósodni a levegő. Sok családban nem is hozzák elő a politikát, mert félnek, hogy összeveszés lesz belőle. Ebben a családban már ott volt a „helyzet”, nyilván mindenki védte a saját döntését és szidta a másikét.

És akkor valaki hidegvérrel azt javasolta, hogy „oké, akkor most csináljuk azt, hogy mindenki arról a pártról mondjon rosszakat, akire szavazott és azokról a pártokról pedig jókat, akikre nem”. Ettől a beszélgetés megváltozott, a hangulat vicces lett, a fenyegető veszekedés feszültsége lassan elpárolgott.

A távolság, amit a családban a többfelé választás kinyilvánítása eredményezett, lecsökkent a szempontváltással, mert a nemcsak fejben, hanem az akcióban is megvalósult szempontváltással MÁS MEGVILÁGÍTÁSBA KERÜLTEK A DOLGOK. A fenyegető többfelé szakadás helyett egy „új helyzet” lett, amiben kezdtek valamit a „jóval” és a „rosszal”, az elfogadással és az elutasítással, és egymással is: nemcsak a sajátjukat hajtogatták, hanem óhatatlanul meghallgatták a másikat is.

 

Hozzászólás

“a társadalmilag jelentős információk kiválasztásának képessége velünk született”

Egy előző posztban – társadalmi kérdésekre fókuszálva – összeszedtem, hogy – többek között – mit vihetünk haza 3 nap után a CCH-ról.

Most „társas” oldalról közelítem meg a dolgot. A „társas” persze a „társadalmi” kicsiben, de nem egy az egyben, mégis hasonlóan. Az ember, társas lény. Ez ma már közhelynek számít, de néha érdemes a közhelyek mélyére ásni. Egy újszülött már társas lény? A 19. századig az emberek azt gondolhatták, hogy nem, és ezt a tudósok sem cáfolták akkor. A múlt század eleje óta már többen úgy gondolták, hogy igen, ezt a hatvanas években pszichológiai megfigyelések és kísérletek kezdték alátámasztani, és a 80-as évektől kezdve ezek a kísérletek komplett elméletekké álltak össze, melyeket a mai napig világszerte kutatások sora igazol.

Az újszülött, és már a koraszülött is, felismeri a „pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske” képet mint arcot, az őt szoptató nő tejének az illatát, valamint ráismer a magzatkorban hallgatott mesére, anélkül, hogy a szavakat értené. Mind a három esemény társas viszonyban valósul meg. Az ember már magzatkorában is “válaszol” a külvilági ingerekre, benne az anya kezdeményezéseire, és eljutnak hozzá az információk a társas létről, az anyával és az apával való kapcsolaton keresztül.

Tehát a társas kapcsolatokra való készség velünk születik és aztán persze életünk végéig alakul, fejlődik. A csoporto(suláso)k a társas kapcsolatok hálózatosodásából jönnek létre. A csoportokat pedig mindig valamilyen közös cél hozza össze; akár spontán, akár szervezett módon.

A poszt címét ebből a cikkből emeltem ki.

Hozzászólás

Az nem tojás, az krumpli

Vezetési stílusok és csoport-működések (K. Lewin)

 

 

 

 

Hozzászólás

Társadalmi kérdések – csoportdinamikai válaszok

 

Kérdések

  • Mit gondolsz, vajon miért van szétszakadva a társadalom Magyarországon?
  • Miért nem állnak szóba egymással, akik nem értenek egyet?
  • Te szóba állsz azokkal, akikkel nem értesz egyet?
  • Veled szóba állnak azok, akik nem értenek veled egyet?
  • Mitől nehéz együttműködünk azokkal, akikkel nem értünk egyet?
  • Miért van hatalmas igény arra, hogy megmondják nekünk, hogy mit érezzünk, gondoljunk, tegyünk?
  • „Ha nincs ellenség, mivel bíztassuk a népet?” (U. Eco)
  • És magunkat? És a köreinket?
  • „Miért hagytuk, hogy így legyen?” (Bródy)
  • Miért hagyJuk, hogy így legyen?
  • Tudnának-e tenni valamit kis közösségek, hogy ne így legyen?
  • Hol vannak kis közösségek?

Például itt: Civil Csoport Hétvég.

A Civil Csoport Hétvég társadalmi léptékben mérve kis közösség, amelyet pszichoterápiás szakemberek kezdeményeztek és működtetnek öt éve. Csoportmunkában nyitunk lehetőséget a fenti és más hasonló kérdésekkel kapcsolatban lehetséges válaszok, megoldások kidolgozására három elvonulós napon át.

Válaszok: Mit vihetsz haza a CCH-ról a 3. nap végén?

  • Kis-, közép-, és nagycsoportok működésére és együttműködésére vonatkozó tömény egyéni- és közösségi tapasztalatokat,
  • és ezek tudatosulását;
  • ismereteket, arról, hogy mi történik, ha nem mások mondják meg nekünk, hogy mit érezzünk, gondoljunk, cselekedjünk,
  • hogy mitől nehéz megszólalni, beleszólni, válaszolni, tiltakozni, cselekedni,
  • miért nehéz csoportokat, közösségeket összehozni és fenntartani,
  • mik a csoport-működésben rejlő akadályai a párbeszédnek – konfliktusban álló emberek, csoportok között,
  • hogyan hasadt szét az ország,
  • hogyan kreálunk ellenségeket,
  • és így tovább.

Miért fontos ezeket tudnunk?

Mert folyamatosan csoportokban élünk, létezünk (család, iskola, munkahely, lakóhely, stb.), amelyekben hasonló dolgok történnek. A fenti csoportdinamikai jelenségek – a teljesség igénye nélkül – mindenkire mindig hatással vannak, akár tudunk róla, akár nem.

Miért nem tudományos konferenciát tartunk erről? 

A régi mondást parafrazálva: „mert a szó elszáll, az élmény megmarad”. És tényleg!

Hozzászólás

“ellenséget alkotni”

„Jó néhány éve New Yorkban egy nehezen kiejthető nevű taxisofőrrel hozott össze a sors, akiről kiderült, hogy pakisztáni. Megkérdezte honnét jöttem, s én megmondtam, hogy Olaszországból. (…) Végül megkérdezte, kik a mi ellenségeink. (…) mely népekkel vannak évszázados háborús viszályaink, területi követelések, etnikai gyűlölködés, folyamatos határ menti villongások és hasonlók okán. Azt válaszoltam neki, hogy nem állunk háborúban senkivel. Türelmesen elmagyarázta, hogy azt akarja tudni, kik a mi történelmi ellenségeink, azok, akik gyilkolnak minket, és akiket mi gyilkolunk. Azt válaszoltam neki, hogy nincsenek ilyen ellenségeink (…). Nem volt megelégedve a válasszal. Hogyan létezhet olyan nép, amelynek nincsenek ellenségei?

Csak miután kiszálltam (…) jutott eszembe, mit kellett volna válaszolnom. Nem igaz, hogy az olaszoknak nincsenek ellenségeik. Az olaszoknak csupán külső ellenségeik nincsenek, de legalábbis képtelenek megállapodni, kik légyenek azok, minthogy folytonosan harcban állnak egymással: Pisa Livornoval, a guelfek a ghibellinekkel, az északiak a déliekkel, a fasiszták a partizánokkkal, a maffia az álammal, a kormány az önkormányzatokkal. (…) az országunk egyik nagy szerencsétlensége az utóbbi hatvan évben éppen az, hogy nem voltak valódi ellenségeink. (…) Az ellenség nemcsak arra jó, hogy saját identitásunkat meghatározzuk vele szemben, hanem arra is, hogy olyan akadályt képezzen, amellyel szemben felvonultathatjuk saját értékrendszerünket, és vele szembeszállva felmutathatjuk saját erényünket. Amikor tehát épp nincs kéznél ellenség, magunknak kell teremtenünk egyet. Figyelemre méltó, hogy a veronai skinheadek milyen nagylelkű rugalmassággal tettek meg ellenségüknek bárkit, aki nem tartozott csoportjukhoz, csupán azért, hogy csoportként ismertethessék el magukat. (…) Ma este (…) az ellenség előállításának és démonizálásának folyamatára fordítjuk figyelmünket,”

– mondta  Umbert Eco – a három napja halott  író, szemiotika és kultúra kutató professzor – a bolognai egyetemen 2008. május 15-én tartott előadásában, mely egy 2011-ben megjelent Eco gyűjteményben magyarul is olvasható (ellenséget alkotni és más alkalmi írások. Európa Könyvkiadó.8-9.o.)

Hozzászólás

Csoportozzunk!

A T csoportok kialakulása előtt – elsősorban Amerikában – működtek már pszichodráma, szociodráma és csoportanalitikus csoportok. A múlt század derekától pedig nagy erővel indult be a „csoportozás”. Ami – egyelőre – nem képes a világ megváltására, de „alkalmas arra, hogy akár tömegesen is örömöt adjon az embereknek, megtanítsa őket autonóm lényekké válni, segítse őket, hogy megtalálják önmagukat és másokat…”. (Rudas 14.o.)

Néhány csoportmódszer, csoport forma – a teljesség és a rendszerbe foglalás igénye nélkül – (a sorrend nem fontossági, az elnevezések nem minden esetben hivatalosak):

önismereti csoport, tréning csoportok, szociodráma csoport, pszichodrámacsoport, pszichoterápiás beszélgető csoport, csoportanalízis, encounter csoport, személyközpontú csoport, műhely csoport, outdor csoport, szupervíziós csoportok, tanuló csoportok, esetmegbeszélő csoportok, stáb csoportok, mozgás és testtudati csoportok, táncterápiás csoportok, önsegítő csoportok, a legkülönbözőbb tematikus csoportok, stb.

Mi a közös a különböző csoportmódszerekben? Az, hogy csoportban a csoport által hoz létre változást a csoportban, a személyiségben, a társas viszonyokban, a viselkedésben, és az adott csoportot tartalmazó csoportokban is.

A csoport mindig több mint tagjainak összessége.

Ha például szervezünk egy két éven keresztül tartó, minden hétfőn három óra időtartamra összejövő önismereti csoportot, akkor ebben a folyamatban nem csak az egyes emberek lesznek egymásra hatással, hanem maga a csoport, a csoport helyzetből fakadó élmények is hatással lesznek rájuk.

Sőt. Egy olyan programban, mint a CCH, ahol a részt vevők nem csak kiscsoportban (csoportanalízis, pszichodráma, szociodráma, mozgás) vesznek részt, hanem középcsoportban és nagycsoportban is; és a résztvevők több különböző kiscsoportba, és több középcsoportba osztódnak szét, és naponta összejönnek a nagycsoportra is -, egy ilyen programban a csoportok egymásra hatásáról (a csoportközi viszonyokról) is gazdag tapasztalatokat szerezhetünk.

Az emberiség kezdettől fogva csoportokban (szociológiai és pszichológiai csoportokban) él, de ennek a tudatosulása a múlt században indult el. (Ez nem biztos, hogy így van, ha valaki ezt másképp tudja, akkor szóljon hozzá.) De az biztos, hogy a CCH nemcsak személyes élményt szeretne nyújtani a részt vevőknek csoportok működéséről, hanem társadalmi önismeretet is.

A CCH-n való „csoportozás” azért alkalmas társadalmi önismeret szerzésre, mert a CCH csoportjai és csoportközi viszonyai akarva-akaratlanul, azaz szükségszerűen, (kicsiben) mutatják meg a társadalomban működő csoportok működését.

 

 

Hozzászólás

ÖT PERC CSEND

Mára azt terveztem, hogy „a csoportról” fogok írni egy keveset, arról a fajta csoportról, amivel mi CCH-sok dolgozunk azokkal, akik jelentkeznek ezekbe a csoportokba. A „csoportról”, ami a múlt század egyik nagy találmánya volt. (A csoportról általában.)

Egy fontos kitérő. Múlt szombaton, a Kossuth téren, zuhogó esőben öt teljes percig elképzelhetetlen csendben álltak a teret betöltő emberek, köztük én is. Mit éltünk át? Azt, hogy a tömegből, az emberek összességéből ott és akkor, öt percre élményközösségé váltunk. És nem csak öt percre. TGM Az élményközösség csoport vagy nem-csoport volt múlt szombaton a Kossuth téren?

Most vissza. Az emberi csoportokkal való szisztematikus foglalkozás a múlt század elején J.L. Moreno nevű pszichiáter és tábor orvos osztályain kezdődött az első világháborúban, amikor észrevette, hogy jobban gyógyulnak azok a sebesültek, akik azokkal lehetnek egy szobában, akik szimpatikusak nekik. Ezek után szimpátia alapján fektette a betegeket egy kórterembe.

A szociometriai kutatások elvezettek a csoportműködések, csoportfolyamatok, csoport közi viszonyok kutatásához, és a szociálpszichológia, a társadalomlélektan kialakulásához. Moreno volt az, aki a csoportpszichoterápiát és a pszichodrámacsoportot elindította világhódító útjára, mert az volt az elképzelése, hogy ha az emberiséget csoportpszichoterápiával gyógyítjuk, akkor kitör a világbéke.

Sajnos ez még nem következett be, sőt közben még lezajlott a második világháború is. 1945 után a csoportkutatásoknak nagy lendületet adott az az alapkérdés, hogy mi történt a német társadalommal a hitleri Németországban?

Egy másik nagy csoport guru Kurt Lewin Connecticut államban szervezett egy sajátos konferenciát, melynek célja az volt, hogy különböző vezetőket készítsenek fel faji és vallási előítéletek elleni harc hatékony módszereire.

Pedagógusok, szociális munkások, munkahelyi vezetők, üzletemberek vettek részt a több napos képzésen; az emberek fele néger és zsidó volt. Három csoportban dolgoztak, vitákon és szerepjátékokon vettek részt, hogy megértsék az őket érintő társadalmi problémákat.

Este a csoportvezetők összeültek, hogy megbeszéljék, hogy mi történt a csoportokban, hogyan hatottak egymásra az emberek, és hogyan, milyen dinamika mentén haladtak az egyes csoportok. Néhány kíváncsi csoporttag is bekéredzkedett, és bebocsátást nyert ezekre az igen érdekes megbeszélésekre.

Fél évvel később megkérdezték a volt csoporttagokat, hogy milyen mértékben hasznosították a tréninget, és kiderült, hogy 75% ügyesebb lett a csoportokon belüli viszonyok javításában, és érzékenyebb mások érzései iránt a saját terepén, ahol faji és vallási előítéleteket próbáltak kezelni. Elindult a társadalmi önismeret csoportkonferenciák útján való kibontakozása, és megszülettek a T csoportok.

Hozzászólás

MIÉRT ÉRDEMES ÚJRA MEG ÚJRA RÉSZT VENNI A CCH-n?

A magyarországi pszichoterápiás szakma hajnalán, a múlt század hetvenes éveiben néhány innovatív szakember kezdeményezésével elindult egy „csoportozó” mozgalom. Nagyjából évente kétszer, összesen huszonötször, az ország különböző pontján jöttek össze a csoportmunka, a csoportterápia, a nagycsoport – szerintem nyugodtan mondhatjuk – szerelmesei, alkalmanként több mint száz segítő, és más szakmákban dolgozó ember. Újra és újra részt vettek, mert mindig hozott új élményt, új felismerést, önismereti gazdagodást a jelenlét. A Magyarországon azóta is működő, immár kidolgozottá, „hivatalossá vált” csoportformák, csoport műfajok ott indultak el, ott kísérleteződtek ki. Ez volt a Pszichoterápiás Hétvég mozgalom. Ott „kellett” lenni mindig, mert ott történtek a „dolgok”. A csoportozás – a módszertani célok mellett – rejtett és kevésbé rejtett civil társadalmi üzeneteket hordozott a szocializmus „közösségi” társadalmában, és saját mini-társadalmakat hozott létre.

És a CCH-ra mi-ért ér-de-mes új-ra és új-ra el-jön-ni?

Érdemes a mini-társadalomért is. Meg azért is, hogy szinte csoportműfajtól függetlenül, évente megtapasztaljuk, meglássuk, megbeszéljük a csoportműködéseink, a mindenféle „csoportosulások” társadalmi következményeit is. Újra és újra.

De. Általában azért, amiért jó minden hónapban egyszer kártyapartira menni, évente karácsonyt tartani, nyaranta ugyanoda nyaralni menni, többször, sokszor elolvasni ugyanazt a könyvet, ezerszer meghallgatni kedvenc zenéinket, rendszeresen sportolni,  sorozatokat nézni, lekvárt főzni, minden tavasszal kimenni a telekre és kitakarítani, és ki-ki tovább tudná sorolni. Miért megyünk újra és újra el a Szigetre, az ifi-táborba, miért jön össze egy 40 éve alakult csoport minden hónapban? Nagyon hasonló okokból. Amikor ilyesmiket csinálunk, kultúrát hordozunk, teremtünk és ápolunk.

„Csoportozni” jó, de csoporthétvégen csoportozni különlegesen jó. Találkozni régiekkel, újakkal, ismeretlenekkel: kaland, feltöltődés, inspiráció.

Ha voltál már CCH-n, te mit mondanál miért érdemes vagy akár miért nem érdemes újra és újra eljönni?

Hozzászólás

ÖTÖDSZÖR IS

érdeklődéssel várunk MINDENKIT Siófokra, a Részem az egészben…5. Civil Csoport Hétvége háromnapos programjára április 29,30 és május 1-én, péntek, szombat, vasárnap!

MINDENKIT, aki fejleszteni szeretné társas, társadalmi önismeretét.

MINDENKIT, aki közéleti érdeklődésű és szeret csoportokban dolgozni.

MINDENKIT – politikai elkötelezettségtől függetlenül -, aki meg szeretné osztani másokkal a benne szunnyadó, ébredező, ágaskodó, aktivizálódó társadalmi felelősségvállalás érzését és közéleti én-jét, az ehhez kapcsolódó tapasztalatait, ötleteit, terveit, gondolatait – és kíváncsi mások társas, társadalmi tapasztalataira is.

Az Ötödik Alkalomra néhány újdonsággal szolgálunk, az egyik, ez a blog. Minden héten hétfőn és csütörtökön jelentkezünk új bejegyzéssel. Egy másik újdonság pedig egyelőre ez. A blogon igyekszünk minél több Civil Csoport Hétvégéhez (CCH) kapcsolódó témát felvetni és nagyon röviden kifejteni.

Aki egyenesen a postaládájába szeretné majd kapni a heti két bejegyzést, és más információkat is, az majd iratkozzon fel a pár nap múlva felkerülő hírlevelünkre. Amikor meglesz, szólunk!