Social Dreaming Mátrix

Ez a program, amivel kezdjük az idei CCH eseményeit, a Social Dreaming Matrix,
melyet Gordon Lawrence dolgozott ki a 80-as években a londoni Tavistock
Intézetben. Segítségével az álmok révén nem az álmodó személyes tartalmait,
hanem a társas, társadalmi, kulturális, szociális szinteket igyekszünk megjeleníteni,
az álmok és asszociációk mátrixának közös szövésével.
Ez egyfajta álomlánc létrehozása  együtt, amibe mindenki bekapcsolódhat azzal,
hogy az eszébe jutó saját álmát elmondja. Fontos sajátsága, hogy az együttlétünk itt 
NEM CSOPORT hanem egy TÁRSAS MÁTRIX. Ez alatt azt értjük, hogy
FŐSZEREPLŐI NEM AZ álmot közreadó EMBEREK, HANEM MAGUK az elhangzó
ÁLMOK. Úgy kezdődik, hogy valaki elmond egy álmot, ami éppen eszébe jut,
felidéződik benne ebben a helyzetben, mi pedig figyelmünkkel nem az
álmodó felé fordulunk, nem az a fontos most, hogy az ő személyes életére
hogyan vonatkozik az álma, hanem arra figyelünk, hogy bennünk milyen
asszociációkat, és saját álmokat idéz fel az elhangzott álom tartalma,
története, jellege. Bárki folytathatja, szőheti tovább ezt az álom
szövedéket saját álmának vagy asszociációjának elmondásával. Egyfajta
szabadon lebegő figyelemmel fogadjuk az újabb és újabb álmokat,
érzékeljük a ránk való hatását, és a felbukkanó álmainkat,
asszociációinkat hangosan elmondhatjuk tovább szőve a láncot. Ezzel
töltjük az első órát, és a második órában, kis szünet után is majd ezzel a közös
álomszövettel fogunk dolgozni tovább. A mátrix működését kísérő két host
feladata az, hogy ebben a munkamódban tartsa a közös folyamatot.
Hagyományosan hópehely alakzatban ülünk le az első órában, mely segíti ezt a fajta
működést, viszonyulást az álmokhoz, asszociációkhoz.

%d blogger ezt szereti: